A legendás svéd együttes kilencedik stúdiólemeze november 5-én jelenik meg világszerte, Voyage címmel, amelyet 2022 májusa és decembere között virtuális avatár alapú koncertkörút követ, kizárólag Londonban
A banda legutóbbi albuma, a The Visitors 1981-ben jelent meg. Ezt követően számtalan válogatáslemezt dobott piacra a formáció. Ezek közül az 1992-ben kiadott ABBA Gold – Greatest Hits érte el a legnagyobb sikert, amely minden idők egyik legsikeresebb ilyen jellegű kiadványa lett. Az ABBA-mánia nem ért véget: még abban az évben a boltok polcaira került a brit szintipop duó, az Erasure ABBA-esque című EP-je, amely 5 héten át vezette az angol slágerlistát. Dalaikból musical, majd 2008-ban és 2018-ban zenés mozifilm készült, Mamma Mia!, illetve Mamma Mia! Sose hagyjuk abba címmel, amelyek igazi kasszasikerek lettek világszerte.