KGB – Kisváros klub Őrmezőn

A Kisváros tv-sorozat zenéi élőben

KGB. A történelemben jártas olvasónak, valamint az idősebb generációnak a három betű láttán valószínüleg a hírhedt szovjet állambiztonsági szervezet neve ugrik be, de valójában ez csupán a véletlen műve, amelyet a két alapító meg is lovagolt, amikor a Karthago ideiglenes szüneteltetése után megalapította, a Kiss-Gidófalvy Band névre keresztelt formációt. Most, három évtized múltán néhány dal erejéig ismét együtt lép színpadra a KGB zenekar.

Az Angyalbőrben sikere után a Magyar Televízió 1992 őszén, Kisváros címmel készítette el új, katonai témájú (a rendőrség, és a határőrség együttműködéséről szóló) sorozatát. Gidóval (Gidófalvy Attila billentyűs) különböző csatornákon keresztül eljutottunk az illetékesekhez, és megkaptuk a lehetőséget a sorozat zenéjének megírására, amelyben összesen kilenc alkalommal szerepeltünk – emlékeztetett Kiss Zoltán Zéró a duó megalakulásának körülményeire egy interjúban.

Három évtized múltán ismét „egymásra talált” a Karthago két neves muzsikusa, hogy néhány nóta erejéig együtt – nagyrészt élőben – idézzék fel a kilencvenes évek elején vsugárzott, méltán népszerű televíziós sorozat zenéit. Azért is bír különös jelentőséggel az esemény, mert Gidófalvy Attila, aki a közelmúltban vívott sikeres küzdelmet a halálos kórral, rendkívül óvatos a tömegrendezvények tekintetében.

A komoly érdeklődésre számot tartó zenés rendezvényre május 27-én, pénteken 19 órától kezdődően kerül sor Újbudán, az Őrmezei Közösségi Házban, ahol Kiss Zoltán Zéro házigazda ötletéből és jóvoltából tavaly októbertől havi rendszerességgel működik a KGB-Kisváros Klub.

A családias légkörben zajló színvonalas klubnapokat anekdotákkal, kötetlen beszélgetésekkel tarkított zenei blokkok, vizuális élmények, valamint az olyan meglepetés vendégek, mint Alapi István (Edda), Venczel Róbert határőr alezredes, Maksa Zoltán humorista tették érdekessé. Nem maradhatott ki persze a Karthago együttes és a magyar rock két „őrületes elefántja” Szigeti Ferenc és Takáts Tamás sem. Legutóbb Pozsgai Zsolt író, rendező – aki százhatvannyolc (!) forgatókönyvet írt a Kisvároshoz – árult el különböző titkokat a jelenlévőknek.

Most pénteken Kiss Zoltán Zéro vendége nem más, mint zenésztára a KGB „G” betűje, a zseniális Gidófalvy Attila, így tehát végre újra együtt lép fel a KGB – Kisváros banda két alapítója Őrmezőn!

Ezen kívül még egyéb meglepetések várhatók.
Jegyek a helyszínen válthatók!