Isten éltesse az Édesanyákat!

Boldog anyák napját kívánunk!

Nagy nap ez a mai! De nem csak nekünk, hiszen az egész világon ünneplik őket. Igen, őket, akik nélkül mi magunk sem létezhetnénk. Ők, az Édesanyák!

Ugyan valóban mindenhol ünneplik az anyák napját, de korántsem ugyanazon a napon. Hazánkban például 1925 óta minden év május első vasárnapján tartják eme ünnepet, de van olyan ország, ahol például a húsvéthoz viszonyítják az anyák napját.

E jeles ünnep, az anyaság tisztelete egészen az ókorig nyúlik vissza. Görögországban Rheának, az istenek anyjának tiszteletéhez kapcsolták az anyák megünneplését.

A napjainkban tartott ünnep immár amerikai eredetű, bár az angolszász országokban már az 1600-as évek óta tartják – igaz, némiképp más tartalommal, indíttatásból, és egy kissé máshogy nevezik: Anyák Vasárnapja.

Ez utóbbi változat anno a húsvéthoz kötődött, és akkoriban az utána következő negyedik vasárnapon tartottak.

Minden évben a nagyböjt közepén a családjuktól távol dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék.

A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét, a marcipánnal töltött Simnel tortát, azzal köszöntve fel édesanyjukat.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első Anyák napi ünnepet, összekapcsolva azt a májusi Mária-tisztelet hagyományaival.

Akárhogy is, ez a jeles ünnep, még ha a különféle időszakokban különféle módokon is került megünneplésre mindenképp fontos.

Fontos az ünnepelt személy jelentősége okán, hiszen édesanyának lenni egy csodálatos, és felelősségteljes dolog is egyben.

Isten éltessen minden édesanyát ezen a jeles napon!