Elhunyt Balázs Fecó

Ismét egy legenda távozott...

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot” – közölte a család.

Balázs Fecó a Taurus, majd 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte el zenei karrierjét, igazi sikert azonban 1978-ban érhetett el, mikor megalapította a Korál együttest.

A csapattal felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak.

1986-ban a Korál feloszlott, innentől Fecó szólókarrierbe fogott: 10 albumot adott ki. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet. Liszt Ferenc-díjat kapott 1998-ban, emellett megannyi díjjal ismerték el munkásságát: Fonogram-díj (2008), Artisjus Életmű-díj (2010).

Balázs Fecóval még márciusban, a pandémia első hullámának elején készített interjút Fodor János, és Popovics László, melyet ide kattintva nézhetnek meg:

Facebook videolink

Balázs Fecó haláláig dolgozott, koncertezett és írt új zenéket, valamint augusztusban ő is fellépett, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került iparág megmentése érdekében létrehozott raktárkoncerten.

Pont a napokban kezdték (volna) el szervezni, előkészíteni a 2021-es koncertjeit…