Ma reggel 14 év után megjelent az Omega vadonatúj sorlemeze, Testamentum címmel.
Az 58 éves zenekarnak szám-szerint ez a 17. stúdiólemeze, amely egyfajta összegzése az elöző évtizedek munkásságának.
Az anyag születése a szokottnál is hosszabb vajúdás eredménye. Érezhette rajongó és alkotó, távoli szemlélő és közreműködő egyaránt: az életmű koronáért kiált.
Ahogy az Oratórium új dimenziót teremtett a kiválasztott daloknak, úgy a Testamentum említése is tovább emelte a várakozást, ami az évek során egyre erősödött.
Világunk egyre gyorsabban változik, miközben régies szemlélettel bizonyosan utat tévesztünk – új kapaszkodókra van szükség. „A lángoló huszadik század” nyomasztó terhe ott él mindnyájunk lelkében. „Odafent született” hitünket keressük, ahova minden alkalommal visszatérhetünk, hogy súlyától a súlyt megszabadítva biztonságban találjuk magunkat.
Az Omega Testamentum egy konceptlemez, amelyen minden hang szervesen, bravúros egységben vonul végig. Stílusában emelkedett, néhol keménynek tűnik, de mégis finoman ível át egy bőséges órát. Kiemelhetjük a populárisabb dalok táncos hullámzását, ahogy felénk tör a szöveg kellemesen visszhangzó ritmusa. Ez csak a kulcs, azonban az Omega világában tudjuk, hogy „a láda zárva, a kulcsot rejti belül”. Akkor nyitható mégis, ha feltárjuk a zene összes titkát, legapróbb részletét, és így teljes mélységében eljuthat hozzánk a mondanivaló.
Súlyosan tömör üzeneteket kapunk, melyek teljes befogadásához időre és kellő figyelemre van szükség. Meg fogja tölteni a hétköznapok bizonytalanságait, szépségével mélyen megérinti a figyelmes hallgatót. Az Omega Testamentum egy valódi rock mise – nem csak vasárnapra.
Gloria et honor Deo!
A 18 tételes anyagon helyet kapott a vadonatúj szerzemények között néhány újraértelmezés is, amiket hallgatva minden Omega rajongó elégedetten dőlhet majd hátra!
Az új album megvásárolható országosan a MOL benzinkutakon, kiadja a Grund Records.