László Zoltán

Műsorvezető, Szerkesztő

Bemutatkozás

Sziasztok! László Zoltán vagyok, a Poptarisznya.hu internetes rádió Bakelit Party című műsorának egyik meghatározó tagja, és igazi szenvedélyes híve a ’80-as évek euro- és italo disco világának. Több mint tíz éve pörögnek nálam a korszak legnagyobb slágerei – természetesen eredeti bakelit (vinyl) lemezekről, hiszen számomra az analóg hangzás adja meg azt az élményt, amit semmi más nem tud visszaadni.

A Bakelit Party című műsort Walla Sándor barátommal közösen készítjük, ahol együtt idézzük fel a diszkók aranykorát, és hozzuk el nektek alkalmanként a nosztalgikus klubhangulatot. Szenvedélyem nem csak a zenélés – gyűjtőként is elkötelezett vagyok a bakelitek világa iránt. Folyamatosan bővítem a gyűjteményemet: külföldről is rendelek ritkaságokat, és országos lemezbörzéken is gyakran megfordulok, hogy különleges kiadványokra bukkanjak.

"Minden egyes lemez egy kis időkapszula – nemcsak a zenét, hanem az egész korszak hangulatát, illatát, dizájnját is magában hordozza..."

15 éven át aktívan zenéltem különféle rendezvényeken, klubokban, házibulikban, retro partikon – és bár zeneileg nyitott vagyok szinte minden műfajra, a szívem mégis leginkább a ’80-as évek disco slágereihez húz. Ez az a világ, ahol igazán otthon érzem magam – legyen szó Fancy-ről, K.B. Capitóról, Ken Laszlóról vagy Silver Pozzoli-ról.

MŰSORA: Bakelit Party
Időpontja: Alkalmanként péntek este 21 órától

Ha velem tartotok, garantált az időutazás – vissza egy olyan korszakba, amikor Magyarországon szinte elérhetetlenek voltak a nyugati hanglemezek. A ’80-as években még igazi kincsnek számított egy-egy eredeti vinyl korong, hiszen a lemezboltok polcain ritkán bukkantak fel a legfrissebb euro- és italo disco slágerek. Az emberek többsége nem is boltban jutott zenéhez, hanem a rádió hullámain keresztül: B. Tóth László és Komjáthy György műsorait milliók hallgatták feszült figyelemmel, ujjal a „rec” gombon, hogy a lehető legjobb minőségben rögzíthessék kazettára vagy magnószalagra a vágyott dalokat.

A rádió nemcsak zenehallgatási lehetőség volt, hanem kapocs egy másik világ felé – egy ablak Nyugat-Európa ritmusos, színes diszkóéletére. Ezekből a műsorokból tanultuk meg a külföldi előadók nevét, így lett ismerős számunkra Ken Laszlo, Savage vagy Lian Ross. Az akkori zenerajongás sokak számára életre szóló szenvedéllyé vált – ahogy számomra is.

A Bakelit Partyban ezt a világot szeretném életre kelteni újra, most már nem kazettáról, hanem eredeti bakelitlemezekről, hogy újra hallhassátok azt a varázslatos analóg hangzást, amit akkoriban csak álmodni lehetett. Csatlakozzatok hozzánk a Poptarisznya.hu-n, és engedjétek, hogy a zenék visszarepítsenek abba az időbe, amikor egy-egy jól elkapott rádiófelvétel maga volt a kincs. Találkozunk a Bakelit Partyban!